KezdőlapKözéletÚjabb pontyokat telepített a horgászegyesület

Újabb pontyokat telepített a horgászegyesület

-

-Hirdetés-

Megtörtént az idei ötödik pontytelepítés- erről számolt be a Dunaújvárosi Sporthorgász egyesület. Mint azt részletezték, a Felső-öbölbe 7 mázsa, míg a Kikötő-öbölbe 3 mázsa pontyot telepítettek. Ennek apropóján néhány főbb szabály betartására kérik a horgászokat az érintett vízterületeken. Ilyen az, hogy a telepítés napjától számított 1 hét alatt, vagyis október 3-ig összesen legfeljebb 6 pontyot lehet megtartani. A telepítéstől függetlenül naponta maximum 2 ponty tartható meg. A ponty méretkorlátozása az egyesület által kezelt vizeken 35 centiméter, azaz a helyi horgászrend szerint a 35 és 65 cm közötti méret vihető haza a ponty. Ha valaki pontyból megfogta az engedélyezett mennyiséget, és meg is tartja, ezt követően erre a halfajra a horgászatot be kell fejezni és kizárólag az éppen tilalommal nem védett, vagy aktuálisan nem telepített ragadozó halfajra szabad célzottan horgászni.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Véradás lesz az MMK-ban

0
Városunkban legközelebb december 5-én, kedden 14 és 18 óra között tartanak véradást, mégpedig a Munkásművelődési Központban. Az önkéntesektől azt kérik a szervezők, hogy vigyék...
DunaOnline

FREE
VIEW