oktatás

Kódmentor programot szerveztek a bánkisok

A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum közösségi oldalán számolt be arról, hogy második alkalommal rendezték meg iskolájukban a Kódmentor nevű eseményt. A projekt célja az, hogy a szoftverfejlesztőnek készülő diákok megismerkedjenek azzal, mit jelent valós helyzetben kipróbálni az általuk fejlesztett játékokat és feladatokat, valamint a generációk együttműködését egy feladatvégzési helyzetben. Három tizedikes osztály diákjai Antaliné Miss Lilla tanárnő vezetésével három hétig terveztek feladatokat, fejlesztettek játékokat, elkészítették ezek dokumentációját, programoztak robotokat és terveztek pályákat, valamint kipróbáltak generatív mesterséges intelligencia eszközöket. Ezt követően október 9-én online, majd október 16-án élőben mentorálták a Móricz Zsigmond Általános Iskola 4. évfolyamának kisdiákjait. Lászlóné Durecz Andrea felkészítésével és együttműködésével, valamint Balláné Spitz Mariann kíséretében érkeztek meg a kicsik, hogy birtokba vegyék az elkészített pályákat. A 12.D önkéntes mentoraik segítségével a 10. D által összeállított és irányított kihívássorozatot teljesítették. Kipróbálhatták, mit jelent a program hibakeresése, létrehozták első kódjaikat Pythonban, 3D figurákat terveztek, fénnyel irányítottak Edison robotot egy „összeszerelési” feladat elvégzéséhez, kódoltak Lego-labirintust, irányítottak MBotot egy óriási pályán és hajtottak végre egy komplex mozgásos feladatot csapatban. A feladatadás kölcsönös volt, hiszen a kisdiákok is megajándékozták a szervezőket általuk tervezett játékos feladatokkal.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW