Közélet

Figyeljünk az idősekre!

A rendőrség a hideg idő beköszöntével kiemelt figyelmet fordít az egyedül élő, idős emberekre. Ők mindig nagyobb veszélynek vannak kitéve, ami a hosszú téli esték, a hideg időjárás és a fagypont alatti hőmérséklet miatt ilyenkor fokozódik- erre hívja fel a dunaújvárosi polgárok figyelmét is a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint írják, felelősséggel tartozunk embertársainkért, és a tragédiákat akár társadalmi összefogással is megelőzhetjük. Ennek jegyében a rendőrség idén is együttműködik a társszervekkel, az önkormányzatokkal és közös szolgálatokat tervez a polgárőrség munkatársaival. Visszatérően ellenőrzik a nehezen megközelíthető helyeken, egyedül élőket, hogy szükség esetén mielőbb segítséget kaphassanak. A személyes kapcsolat, a bizalom kiemelten fontos, hiszen ezek az emberek egyrészt egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettek, de könnyen válhatnak bűncselekmény áldozatává is. A rájuk leselkedő veszélyekre fel kell készíteni őket. A legcélravezetőbb, ha nem csak a rendőrség vagy polgárőrség, de a rokonok, ismerősök is gyakrabban ellátogatnak hozzájuk és beszélgetnek velük, felhívják a figyelmüket, hogy ne engedjenek be idegeneket a házukba és ne dőljenek be a telefonos csalóknak sem. A megváltozott időjárásra tekintettel, a dunaújvárosi polgárokat is arra kérik a rendőrség munkatársai, hogy a megszokottnál jobban figyeljenek a környezetükben élő magányos és idős emberekre, valamint a fedél nélkül élőkre. Ha közterületen olyan embert látnak, aki segítségre szorul, ne menjenek el mellette, haladéktalanul hívják a 112-es segélyhívó számot!

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW