Közélet

Sok érdeklődő érkezett az egyetemi nyílt napra

Mint arról a Dunaújváros Egyetem beszámolt, a november 18-án megrendezett nyílt nap magas látogatószámnak örvendhetett. Az eseményt Dr. Balázs László, az egyetem oktatási rektorhelyettese nyitotta meg. Többek között azt is bemutatta, hogyan alakulnak a következő felvételi időszakban a pontszámítási szabályok. Kiemelte, hogy intézményük családbarát, fontos számukra a hallgatók támogatása abban, hogy sikeresen megszerezzék diplomájukat. Ezt követően részletesen is bemutatták az egyes szakokat, lehetőségeket, szolgáltatásokat és a Hallgatói Önkormányzat tevékenységeit. Az előadások után képzési területenként csoportosultak a vendégek, így mindenki arról a szakról gazdagodhatott bővebb információval kötetlenebb hangulatú interaktív tájékoztatókban, amely a legjobban felkeltette érdeklődésüket. A campus túra során a diákok betekinthettek az egyetem épületeibe és megnézhették a kiváló minőségű kollégiumot is. A 147 látogató közül összesen 80 olyan diák érkezett, aki felvételi előtt áll. A legtöbb résztvevőt a gazdasági terület érdekelte. Kiemelendő, hogy a látogatók 75%-a olyan iskolából érkezett, ahol a Dunaújvárosi Egyetem beiskolázási csapata már bemutatkozott az intézmény nevében. Területi megoszlást tekintve Fejér, Tolna, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, és Nógrád vármegyéből érkeztek leendő hallgató-jelöltek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW