KezdőlapKözéletRegionális Mozgásélmény Sportnapot tartottak a Rudasban

Regionális Mozgásélmény Sportnapot tartottak a Rudasban

-

Immáron 22. alkalommal rendezte meg Dunaújvárosban a Regionális Mozgásélmény Sportnapot a Magyar Speciális Olimpia Szövetség. A rendezvény helyszínét hagyományosan a Rudas Közgazdasági Technikum biztosította. Mint arról a középiskola beszámolt, több céllal fogadta be intézményük ezt a programot: egyrészt hogy a mozgásukban korlátozott, sérült fiatalokat, valamint felnőtteket a különféle mozgásos feladatokkal élményhez juttassák, másrészt a rudasos diákokat érzékenyítsék a mássággal élő emberekkel való bánásmódra – erről Szemenyi István, a Rudas iskola igazgatója szólt. A megnyitón Barta Endre alpolgármester megjegyezte, nem véletlen ad otthont egy iskola ennek a rendezvénynek, hiszen a sportnap a résztvevőknek fontos leckét tanít: megmutatja, hogy a közösség ereje áthidalja a különbségeket. A rendezvényt a 11. A sport ágazatos diákjai segítették Kovács Zsolt osztályfőnök koordinációja mellett. A diákoknak ez egyben szakmai gyakorlatot is jelentett, hiszen a sportedzőknek meg kell tanulniuk a fogyatékkal élő emberek sportolási lehetőségeit is. A rendezvény végén Magyar Speciális Olimpia Szövetség oklevéllel, kis ajándékkal ismerte el a sportolói teljesítményt. A díjakat Pocsainé Varga Veronika, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint Szemenyei István igazgató adta át. Az esemény végén a résztvevők együtt hallgatták meg, énekelték a Speciális Olimpia himnuszát.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Pályaorientációs előadást tartott a rendőrség munkatársa a hildeseknek

0
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa február 21-én a Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola továbbtanulás előtt álló diákjai részére tartott pályaorientációs előadást. Mint...

Farsang és világnap

Elismerések a diplomaátadón

DunaOnline

FREE
VIEW