Közélet

Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a helyi római katolikusok közössége

Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség- erről ír tájékoztatójában a helyi plébánia. Mint azt részletezték, a római katolikus anyaszentegyház és a társadalom jelentős része is fontosnak tartja, hogy megemlékezzék Jézus Krisztus születéséről és első bemutatkozásairól. Ez történik a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösségben is. Általánosságban elmondható, hogy a karácsony ünnepe a gyermekek köré rendeződik hazánkban. Az idei naptár sajátossága, hogy december 24-én, vasárnap reggel még az utolsó adventi hétvége van, szentmisére 9 órakor kerül sor a nagytemplomban. Még ugyanezen napon délután 4 órakor – a karácsony szentestéjének nyitányaként – a hittanos gyermekek mutatják be a karácsonyi pásztorjáték előadásukat. A szentestét december 24-én az éjféli mise zárja. December 25-én délelőtt 9 órakor lesz a karácsony főünnepi szentmise. A dunaújvárosi közösség idei karácsonyának különlegessége, hogy a december 27-től december 29-ig tartandó szentmiséken megtekinthető a főtemplomban Martin Hudácek felvidéki szlovák szobrászművész alkotása „A meg nem született gyermek” szobra, mely rendeltetése szerint a nőknek és a családoknak kíván segíteni a múlt sebeinek feldolgozásában, azaz „szobor az életért”. December 28-án, Aprószentek ünnepén az este 6 órai szentmisében, és utána rövid megemlékezéssel imádkoznak a hívők a meg nem született gyermekekért.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW