KezdőlapKékfényÉv végi nagy "bevásárlás"

Év végi nagy „bevásárlás”

-

Néhány perc leforgása alatt elfogták a szekszárdi egyenruhások az egyik tolvajt.

Szilveszter napján, délután egy órakor egy biztonsági őr értesítette a járőröket, mert lopás történt az áruházban. Mint elmondta, két ismeretlen nő egy púposra pakolt kocsival, a kasszát kikerülve távozott az üzletből. Utánuk ment, de kérése ellenére egy rájuk várakozó autóba dobálták a lopott holmit és elhajtottak.

A rendelkezésre álló személyleírás és rendszám alapján több egység is a „vásárlók” keresésére indult. Hamarosan megtalálták a város egyik utcájában az akkor már leparkolt autót, közelében pedig egy, a leírásnak megfelelő öltözetű nő álldogált. Kérdésre először tagadta, hogy köze lenne a lopáshoz, később beismerő vallomást tett. A kocsi csomagtartójából hiánytalanul előkerültek az eltulajdonított áruk, melyekért közel 115 ezer forintot kellett volna fizetni a kasszánál. A másik nő és az autót vezető férfi kilétének megállapítása és felkutatásuk folyamatban van.

Az ügy vizsgálata a Szekszárdi Rendőrkapitányságon folytatódik.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A digitális trendekről lesznek előadások a kamarában

0
Május 14-én 14 órától rendezik meg a Digitális Technológiai Trendek Klub vállalkozó fórumát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a Digital Twin technológiával...
DunaOnline

FREE
VIEW