Közélet

Sok érdeklődő látogatta az egyetem standját az országos börzén

Rengeteg látogatót vonzott a Dunaújvárosi Egyetem standja az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 11-13. között – erről írt beszámolójában felsőoktatási intézményünk. Mint azt kifejtették, a Hungexpoban évente megrendezett háromnapos oktatási seregszemlén mintegy kétszáz kiállító és 40-50 ezer látogató vett részt. Az eseményen közel ötven felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói és oktatói osztották meg a legfontosabb információkat a képzésekről, egyetemi szokásokról, kollégiumi elhelyezésekről, valamint a tanulmányokat követő munkalehetőségekről. A Dunaújvárosi Egyetem ismét a kiállítók között szerepelhetett, hangsúlyozva a mérnöki és informatikai pályák iránti növekvő érdeklődést az eseményen. A Dunaújvárosi Egyetem standjánál minden nap lehetőség nyílt pályaorientációs tanácsadás igénybevételére, amit a rendezvény alatt közel 150 diák ki is használt, ezzel megkönnyítve saját helyzetüket a nagy döntés előtt. Mindhárom napot sikerként könyvelheti el a Dunaújvárosi Egyetem. Különösen nagy örömöt okozott számukra, hogy a beiskolázási roadshow alatt megismert diákok célzottan keresték a DUE standját. Az egyetemünk legközelebb január 20-án tart nyílt napot.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW