Közélet

Fokozott ellenőrzéseket tartottak a rendőrök

A Fejér vármegyében az egyenruhások február 12. és február 18. között sebességmérési akciókat tartottak, amelynek során ellenőrizték a biztonsági öv használatát, az ittasságot, valamit figyelemmel voltak a baleseti szempontból kiemelt szabályszegések visszaszorítására is. A közlekedésrendészeti akciók során a rendőrök 190 esetben intézkedtek a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, és 5 alkalommal a gyermekbiztonsági rendszer helytelen kezelését állapították meg. A hét folyamán az egyenruhások 8 olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A vármegye közútjain hét nap alatt 763 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax. Sebességtúllépés miatt 37 járművezetőt közigazgatási bírsággal, 134 sofőrt pedig helyszíni bírsággal sújtottak. A rendőrök az előzés szabályainak megszegése miatt 9, az elsőbbség meg nem adása miatt 83 járművezetővel szemben intézkedtek. A kanyarodás és irányváltoztatás szabályait 43-an sértették meg, a követési távolságot pedig 8-an nem tartották be. Fejér vármegyében a közlekedésbiztonsági helyzet javítása, a balesetek számának csökkentése érdekében továbbra is lehet számítani fokozott rendőri jelenlétre, valamint kamerák, sebességmérő berendezések és drónok segítségével történő közlekedésrendészeti ellenőrzésekre.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW