Közélet

Önkormányzati díjakra várják a jelöléseket

Javaslatokat vár az önkormányzat arra vonatkozóan, hogy ki kapja a „Dunaújváros Ifjúságáért” díjat. Ezt a díjat az ifjúsági korosztály nevelésében, az ifjúságvédelemben, illetve a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiemelkedő munkát végző személyek és közösségek elismerésére alkotta meg a közgyűlés annak idején. Az adományozásra bárki javaslatot tehet írásban. A felterjesztésnek tartalmaznia kell többek közt a díjra méltónak tartott személy, illetve közösség általános ismertetését, továbbá az elismerni kívánt tevékenység méltatását. A javaslatokat március 20-ig kell eljuttatni a polgármesterhez a Városházára. A díj odaítéléséről a közgyűlés fog majd dönteni.

További három pedagógusi díjra is várja az önkormányzat a felterjesztéseket, amelyekre a dunaújvárosi oktatási-nevelési intézmények dolgozói és az oktató-nevelő munkához kapcsolódóan működő testületek, valamint a közgyűlés tagjai tehetnek javaslatokat március 31-ig. Konkrétan a „Dunaújváros Érdemes Pedagógusa”, a „Dunaújváros Oktatásügyéért” és a „Pedagógus Életpályáért Emlékérem – Dunaújváros” díjakról van szó. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj adományozható azon főfoglalkozású pedagógusoknak, akik a köznevelés területén a tanulók közvetlen nevelésében és oktatásában legalább 20 éve kimagasló, áldozatkész és önzetlen tevékenységet látnak el. A Dunaújváros Oktatásügyéért díj adományozható azon főfoglalkozású pedagógusoknak és oktatási intézmény nem pedagógus dolgozóinak, akik Dunaújvárosban legalább 20 éve kiemelkedő oktató-nevelő vagy azt segítő munkát végeztek. A Pedagógus Életpályáért Emlékérem – Dunaújváros díj adományozható minden olyan dunaújvárosi oktatási intézményből nyugállományba vonuló pedagógusnak, akik az oktató-nevelő munkában legalább 30 éven át eredményesen tevékenykedett. A díjat minden év június 10-én, Apáczai Csere János születésnapján a polgármester adja át ünnepélyes keretek között.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW