Közélet

DÖK-napot tartott a Lorántffy iskola

Még a tavaszi szünetet megelőzően, a múlt héten tartotta meg a hagyományos DÖK-napot a Lorántffy Zsuzsanna Technikum. Ekkor nem volt tanítás, hanem sok színes közösségi programmal szolgáltak a tanulóiknak, a diákigazgató-választást megnyerő osztály szervezésében. Mint arról a középiskola beszámolt, a nap elején Marczona Tamás igazgató átadta az iskolai élet irányítását Cseh Leila diákigazgatónak. A változatos programok között volt foci, röplabda bajnokság, mozizás, zene, csillámtetoválás, hajfonás, hajgöndörítés, hajvasalás. Voltak előadások is. Először az iváncsai akkumulátor gyár képviselői tartottak tájékoztatót az iskola vegyész tanulóinak. Ezután a Duna Dog Center Alapítvány bemutatója következett, a nap végén pedig honvédségi előadás is volt. A lorántffys rendezvényre ellátogatott Pocsainé Varga Veronika, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója is. A Duna Dog Center Alapítvány három szépséges kutyával érkezett a Lóriba, vezetőik kíséretében. Itt volt Ray, a kutyaiskola vezetőjének, Czibere Cecília óriás uszkárja. Cili beszélt a felelős állattartásról és tanácsokat is adott a tanulóknak a kutyatartásról, esetleges viselkedési problémák kezelési lehetőségeiről. Nala, a hovawart fajtájú terápiás kutya „igényelte” a folyamatos simogatást, parancsra kúszott, ugatott és gyűjtötte befelé a jutalomfalatokat. Gazdája, Kriszti beszélt a terápiás kutyákról, feladataikról. Nala a figyelmét néha „elveszítette”, ilyenkor körbenézett a tanulók között, azok legnagyobb örömére. Illés Tímea a keverék fajtájú mentett Julcsival érkezett, akivel nagyon aranyos dogdancing táncot mutattak be. A kutyus mindenfajta trükköt szívesen megcsinált újra, ha kapott némi májas jutifalatot.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW