KezdőlapKözéletNemzetközi tudományos konferencia volt a Dunaújvárosi Egyetemen

Nemzetközi tudományos konferencia volt a Dunaújvárosi Egyetemen

-

A Dunaújvárosi Egyetem arról számolt be, hogy „Az átalakuló közgazdaságtan a fenntarthatóságért” címmel rendezett konferenciát március 25-26. között az intézmény társadalomtudományi intézete, amely a Magyar Nemzeti Bank támogatásával valósult meg. A két napos előadássorozatot dr. habil Balázs László, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási rektorhelyettese, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg. Tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság fontossága nem csak a társadalomtudományban jelenik meg, hanem a műszaki, informatikai területeken egyaránt. A megnyitót követően a plenáris ülés Szalai Ákos, a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi és strukturális elemzési főosztályvezetőjének előadásával vette kezdetét. Az előadásából megtudhatták a résztvevők, hogy az MNB két alternatív javaslatot tett a GDP növekedés és a fenntarthatóság együttes mérésére. Mint azt Szalai Ákos hangsúlyozta, a 21. század gazdasági fejlődésének legfontosabb tényezője és egyben korlátja is a fenntarthatóság, és minden e köré központosul. E társadalmi, pénzügyi, gazdasági és környezeti korlátok figyelembevétele nélkül nem folytatható a jelenlegi működésünk, így a közgazdaságtannak fenntarthatósági fordulatra és azt mérni képes új mutatóra van szüksége. A plenáris ülés Dr. Keszi-Szeremlei Andrea intézetigazgató „A fenntartható fejlődés és a nemnövekedési elvek” című előadásával és Dr. Balázs László oktatási rektorhelyettes „Fenntarthatóság és szervezeti kommunikáció” című prezentációjával folytatódott.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A digitális trendekről lesznek előadások a kamarában

0
Május 14-én 14 órától rendezik meg a Digitális Technológiai Trendek Klub vállalkozó fórumát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a Digital Twin technológiával...
DunaOnline

FREE
VIEW