KezdőlapoktatásOrszágos megmérettetéseken szerepeltek a széchenyis diákok

Országos megmérettetéseken szerepeltek a széchenyis diákok

-

A Széchényi István Gimnázium csapata is részt vett az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen. Mint arról Szolek Bori, a Széchényi 11. A osztályos tanulója beszámolt, két online forduló után továbbjutottak a székesfehérvári regionális fordulóba, ahol már élőben, a zsűri előtt kellett előadást tartaniuk az általuk megoldott történelmi problémáról. Itt a legjobb 4 csapat közé kerültek, ami azt jelentette, hogy részt vehettek a Budapesten megrendezett országos döntőben. 32 csapat jutott be erre a körre, ahol 4 divízióra osztották a versenyzőket. Minden divízióban 8 csapat szerepelt, és közülük csak a legjobbak juthattak a fináléba. A széchenyis csapat, Tóth Anna, Szolek Bori és Barna Bettina 11.A osztályos tanulók a divíziójukban végül az 5. helyezést érték el. A fiatalokat Hutvágerné Róth Éva pedagógus készítette fel a versenyre.

Az intézmény egy másik versenyeredményről is hírt adott. Április 12-én és 13-án rendezték meg Balatonbogláron a Szép Magyar Beszéd verseny országos döntőjét. A rangos zsűri előtt 45 diák mutatta meg tehetségét, akik közül 16 főt arany jelvénnyel tüntettek ki. Csuti Borbála Vincencia, a gimi 8.E osztályos tanulója kiváló teljesítményével a zsűri tagjainak döntése alapján a Kazinczy-jelvény arany fokozatát nyerte el. Felkészítő tanára Vargáné Szujó Adél volt.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Pályázati lehetőség a diabétesszel foglalkozó civil szervezetek számára

0
Ismét pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek, a pályázatra a Nemzeti Kultruális Támogatáskezelő oldalán lehet jelentkezni. A pályázók legfeljebb 30  millió forint vissza...
DunaOnline

FREE
VIEW