Közélet

A Madarak és fák napjáról is megemlékeztek a bv-ben

A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben már hagyománynak nevezhető, hogy a reintegráció jegyében egy-egy jeles nap alkalmából a fogvatartottak számára csoportfoglalkozásokat és tematikus szakköröket szerveznek. Nem történt ez másként május 10-én sem, a Madarak és fák napján. Mint arról a bv. beszámolt, az intézetben elhelyezett közel 1300 fogvatartott számára adott volt a lehetőség, hogy olyan programokon vegyenek részt, melyek által lehetőségük nyílt a növény- és állatvilág bizonyos fajtáinak alaposabb megismerésére, valamint saját tudásuk megosztására. A foglalkozások aktív résztvevői főként azon fogvatartottak voltak, akik jelenleg valamilyen alap vagy középfokú képzésben vesznek részt; az iskolapadban tanultakat nagy örömmel osztották meg társaikkal. A kreativitás fenntartását és fejlesztését célzó plakátkészítés szintén népszerű tevékenység, ahol a jeles nap témáját akár rajzokon, akár verseken keresztül dolgozták fel.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW