KezdőlapKözéletTudományos előadások voltak reflektorfényben az egyetemen

Tudományos előadások voltak reflektorfényben az egyetemen

-

A Dunaújvárosi Egyetemen május 15-én került megrendezésre a XIV. Tehetségnap, valamint a Tudományos Diákköri Konferencia is-adta hírül felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezték, a Tehetségnapon öt szekcióban összesen 30 előadás bemutatására került sor, melyet 27 szerző, 20 témavezető segítségével készített el. Az esemény örömteli különlegessége a levelezős hallgatók bekapcsolódása, valamint a DUE Bánki Donát Technikumának önálló szekcióban való megjelenése volt. A Tudományos Diákköri Konferencia hibrid formában került megszervezésre, mely az előadóknak és a hallgatóságnak a személyes jelenlét mellett lehetőséget adott az online kapcsolódásra is. Hat szekcióban összesen 21 előadás hangzott el, melyet 26 szerző, 20 témavezető segítségével készített. A rendezvény szervezői kiemelték levelezős hallgatók magas számú részvételét. A zsűri tíz helyezést és három különdíjat osztott ki, valamint az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára két dolgozatot jelölt.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Nyári diákmunka programot indít a kormány

0
A teljes foglalkoztatottság elérése, valamint a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés elősegítése érdekében a Kormány június 17-től ismételten meghirdeti a ,,Nyári...
DunaOnline

FREE
VIEW