KezdőlapKözélet"Újabb fordulat a dunaújvárosi távhő-botrányban!"

„Újabb fordulat a dunaújvárosi távhő-botrányban!”

-

„Újabb fordulat a dunaújvárosi távhő-botrányban! Több, mint egy hete jelent meg az a hír, miszerint újabb két erőmű került a Pomázi-cégcsoport 100 százalékos tulajdonába. Aztán egy nyílt levél is napvilágot látott, amit Pomázi Csaba címzett Pintér Tamásnak, Dunaújváros MJV polgármesterének, amiben azt írta, ezzel mind a négy dunaújvárosi távhő hőforrás a cégcsoport tulajdonában van” – erre a fajsúlyos helyzetre hívta fel a figyelmet most pénteken Magyar András, a Fidesz-KDNP és a JUVE polgármesterjelöltje közösségi oldalon tett bejegyzésében. Azt is kiemelte, hogy „egy felelőtlen politikai döntést hozott Pintér Tamás 2021-ben azzal, hogy idő előtt felmondta a távhő-és vízszolgáltatási szerződést a DVCSH-val- ami 2023-ban amúgy is lejárt volna. Váratlanul kellett szembesülnünk ezzel a politikai döntésével, ami ráadásul egy kaotikus helyzetbe sodorta a városlakókat is és több milliárdos vagyont vesztett Dunaújváros!”, majd feltette azt a kérdést is, teljesen jogosan, hogy ebben az ügyben miért nem szólalt meg eddig Pintér Tamás. – Duol.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Szolgálati Jelet adományoztak a katasztrófavédelem három munkatársának

0
Tíz éves hivatásos tűzoltói szolgálat elismeréseként Szolgálati Jelet adományozott a belügyminiszter három Fejér vármegyei tűzoltónak- adta hírül a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Mint azt...
DunaOnline

FREE
VIEW