Kékfény

Édesapját bántalmazta a garázda férfi

A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a fiatalemberrel szemben, aki többször bántalmazta édesapját.

A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy székesfehérvári dohánybolt előtt keveredett szóváltásba édesapjával és az annak társaságában tartózkodó személlyel. A vita során a vádlott az apja ismerősét bántalmazta is, majd ezt követően az esti órákban megjelent édesapja lakásában, ahol ittas állapotban többször megütötte és megrúgta az apját.

A sértett ekkor 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

2022 decemberében a vádlott ismét bántalmazta édesapját és annak élettársát egy székesfehérvári dohánybolt előtt. Az apja élettársát meglökte, az apját pedig megütötte. Ezután a férfi újra megjelent az apa lakásánál, azonban őt az idős férfi nem engedte be, ezért a vádlott a lakás ajtaját berúgta.

A vádlott cselekménye súlyos testi sértés, garázdaság és magánlaksértés megállapítására alkalmas.

A szabadlábon lévő vádlott büntetőjogi felelősségéről a Székesfehérvári Járásbíróság dönt majd, az ügyészség arra tett indítványt, hogy őt a bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW