Közélet

Fontos gazdasági lehetőségek előtt áll Dunaújváros

Meg fogjuk építeni az M8-as autópályát és a V0-ás vasúti körgyűrűt, amely generációkra meg fogja oldani a dunaújvárosiak életét – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdai dunaújvárosi utcafórumán, amelyről az MTI számolt be. Lázár János arról beszélt, hogy az M8-as autópálya lesz Magyarország egyik legnagyobb közúti beruházása, amely az M7-es autópályától – Sárbogárd és Dunaújváros érintésével – Kecskemétig fog húzódni. Jelezte, hogy a kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik ebben a ciklusban. A tárcavezető azt is elmondta, hogy megállapodtak a kínaiakkal a V0-ás vasúti körgyűrű megépítéséről, amelynek Dunán átívelő vasúti hídja „a folyam átjárhatósága miatt csak egy helyen épülhet meg Magyarországon, Dunaújvárostól néhány kilométerre északra”. Megjegyezte, hogy a legfontosabb vasúti átkelési pont a város mellett lesz, az M8-as autópálya szintén, vagyis létrejön a „budapesti logisztikai körgyűrű”, amelynek köszönhetően lehet a térségben munkahelyeket teremteni, gazdasági vállalkozásokat létrehozni, profitot termelni és generációkra megoldani a dunaújvárosiak életét. Lázár János emlékeztetett arra, hogy 2019-ben a dunaújvárosiak olyan embert választottak polgármesternek, akinek a vezetésével Dunaújvárosban nem nagyon történt semmi. Mint mondta, a helyiek június 9-én tudnak ezen változtatni, s ezzel garantálni tudják azt, hogy jövője is legyen ennek a közösségnek, ne csak múltja. Azt ajánlotta a dunaújvárosiaknak, hogy olyan vezetőt válasszanak, aki reggeltől estig, a nap 24 órájában a városért dolgozik, s szerinte Magyar András ilyen ember.


-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW