Kékfény

Elrendelték a férfi letartóztatását, aki késsel szurkálta meg volt felesége párját

A Fejér Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egykori házastársa párját szúrta meg egy késsel Beloianniszban. A nyomozás adatai szerint a férfi 2024. június 6-án többször felhívta telefonon egykori házastársát, akivel szemben anyagi követelése áll fenn. A telefonhívások során vita alakult ki közöttük, majd az utolsó hívás alkalmával a gyanúsított ittasan közölte a nővel, hogy megöli őt és barátját. A férfi a fenyegetés beváltása érdekében magához vett egy kést és a nőhöz indult. A nőnek az udvarról az utcára kilépő barátját késsel négyszer megszúrta. A szúrások a sértett mellkasát, combját és felkarját érték, amelyek életveszélyes sérüléseket okoztak. A gyanúsítottat a közelben lakó férfi akadályozta meg abban, hogy egykori házastársa ellen forduljon. A gyanúsított vonatkozásában a bűncselekmény tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll. Alaposan lehet tartani továbbá attól is, hogy mivel a gyanúsított rendszeresen háborgatta különélésüket követően egykori házastársát, közöttük rendszeresek voltak a nézeteltérések, így a cselekményét ismét megkísérelné vagy befejezné. A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntés a gyanúsított fellebbezésére figyelemmel nem végleges.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW