oktatás

Eredményesen szerepeltek az országos kémiaversenyen

Idén 56. alkalommal rendezték meg a Magyar Kémikusok Egyesülete által gondozott Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt, amely az iskolai fordulóval indult januárban. A 150 középiskolában egyszerre lebonyolított írásbeli fordulóból a középdöntőbe 325 kilencedikes és 222 tizedikes diák kapott meghívót. A februári középdöntőből aztán az elméleti és gyakorlati fordulót követően a debreceni döntőbe végül 115 kilencedikes és 90 tizedikes vívta ki a megmérettetés jogát. A verseny döntőjét most is a Debreceni Egyetemen rendezték meg. Mindezekről a Széchényi István Gimnázium számolt be annak apropóján, hogy intézményüket két tanuló: Süli Henrietta és Pillár Bence 10. E osztályos diákok és kísérőjük: Garamszeginé Szücs Ildikó képviselte. Pillár Bence a 10. évfolyamon megyei 1. helyezettként; Süli Henrietta megyei 3. helyezettként vívta ki a jogot arra, hogy az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen részt vehessen az országos döntőben. Mikor kiderült, hogy ismét bejutottak, kellő izgalommal tekintettek az országos döntő elé, hiszen az országos döntőbe eljutni mindig felemelő esemény! A pénteki megérkezés, vacsora, majd megnyitó program után gyorsan nyugovóra tértek, mert a szombati versenynap összetett és jó hosszú is volt, ráadásul már tudták, hogy korán kell kelni. Írásbeli és gyakorlati részek után „kikapcsolódásként” idén is bebarangolták Debrecen belvárosi részét, majd vasárnap fáradtan, de nagy büszkeséggel indultak haza. Bence kiemelkedő 11. helyezést érte el, így okleveles elismerésben részesült, Heni a 48. lett, ami szintén szép eredmény a sok döntős számát tekintve.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW