Közélet

Nyári diákmunka programot indít a kormány

A teljes foglalkoztatottság elérése, valamint a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés elősegítése érdekében a Kormány június 17-től ismételten meghirdeti a ,,Nyári diákmunka 2024.” munkaerőpiaci programot, amelynek keretében bértámogatást nyújt a hirdetményben megjelölt feltételeknek megfelelő munkáltatók részére a 16-25 éves, nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához- erre hívja fel a dunaújvárosi tanulók figyelmét is a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Mint azt részletezik, az első alkalommal, 2013-ban indított, és azóta minden évben nyár elején meghirdetett nyári diákmunka program a területi, települési önkormányzatoknak és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeiknek, továbbá egyházi jogi személyeknek, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint ettől az évtől az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozásoknak is támogatást nyújt a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok bruttó béréhez, így ezek a szervezetek a nyári hónapokra megnövekedő munkaerő-igényük kielégítésére előnyben részesíthetik a diákokat, egyetemi hallgatókat. A nyári diákmunka programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik: 16 – 25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, ,szolgáltatást kérőként kérték nyilvántartásba vételüket és foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek. A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként 244 500 Ft, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 200 100 Ft lehet. A diákok június 17-től regisztrálhatják magukat a programra, és a munkáltatók támogatási kérelmeiket a  július 1. – augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő, határozott idejű foglalkoztatás vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely, vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási hivatalhoz.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW