Kékfény

Súlyosan bántalmaztak két férfit Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és további bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik súlyosan bántalmaztak két sértettet Dunaújvárosban. A vádirat szerint a két vádlott egy harmadik társukkal 2023. július 31-ére virradó éjszaka egy dunaújvárosi szórakozóhelyen tartózkodtak és szeszesitalt fogyasztottak. A szórakozóhelyen tartózkodott a két sértett, valamint a társaságukban lévő két nő is. A két társaság megismerkedett egymással, az egyik vádlott megpróbált szorosabb kapcsolatot kialakítani a másik társasághoz tartozó nővel, aki közölte vele, hogy vőlegénye van, ezért nem szeretne vele ismerkedni. Emiatt a két társaság között szóváltás alakult ki és a sértetti társaság távozott a szórakozóhelyről. A vádlott nem vette jó néven az elutasítását, ezért társaságával az egyik presszó közelében utolérte a sértetteket. A vádlott kötekedni kezdett, szitkozódott, majd megütötte az egyik sértettet, akinek az orra eltörött. Ekkor a sértett barátja a védelmére kelt, próbálta megnyugtatni a vádlottat, aki azonban ököllel őt is megütötte. Az ütéstől a férfi hanyatt esett, koponyája megsérült és eszméletét vesztette. A sérülés gyógyulása 8 napon belüli volt, azonban fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának a reális veszélye. Az elsőként bántalmazott sértett a társa eszméletvesztését látva elővette a mobiltelefonját, hogy segítséget kérjen a rendőrségtől, az egyik vádlott azonban kiverte a kezéből a telefont, amelyben 105.000 forint rongálási kár keletkezett. A vádlottak magatartásának az vetett véget, hogy a sértett a megrongálódott telefonjáról mégis tudta értesíteni a rendőrséget. Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW