Kékfény

Elindult a dohány-kontroll

Július elején megindult a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága – a bűnügyi szakterülettel karöltve – kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására.

Az alapos kontroll az ország egész területét érinti, legyen az közúti szállítás, telephely ellenőrzés vagy a termőterület folyamatos monitorozása. A NAV fokozott figyelmet fordít Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye területére, hiszen hazánk dohánytermelő területének több mint 80%-a itt található. A két vármegyében többszáz termelőre és több ezer hektárnyi termőterületre kell egyszerre koncentrálni.

Az egyenruhások legfőbb küldetése: megvédeni a legális dohánytermelőket, visszaszorítani az illegális dohányipari jogsértéseket, és megakadályozni a dohánylevelek feketepiacra jutását.

A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a pénzügyőrök ébersége igencsak hasznos, hiszen a tavalyi évben közel 7,5 tonna, több mint hárommilliárd forint értékű adózatlan fogyasztási dohányt foglaltak le, és indítottak jövedéki törvénysértés miatt eljárást.

A NAV – egészen a dohánybetakarítás végéig – folyamatosan biztosítja a pénzügyőri jelenlétet; az ellenőrzéseket civil autók, drónok és terepszínű öltözet is segítik.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW