Sport

Gurisatti Gyula is ott lesz Párizsban!

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság július 9-i tájékoztatása alapján hazánk egy újabb kvótával gazdagodott a párizsi paralimpiára, amelyet az SH1-es férfi sportlövők mezőnyében Gurisatti Gyula szerzett meg. Ezzel három főre nőtt a paralimpián résztvevő sportlövőink létszáma, korábban Dávid Krisztina és Rescsik Csaba szerzett indulási jogot.

Gurisatti Gyula eredetileg búvárúszóként versenyzett, amelyben több világ- és Európa-bajnoki cím büszke tulajdonosa. 1999-ben egy búvárpalack felrobbanása után mindkét lábát elveszítette térd alatt. Felépülése után sem szakadt el a sporttól, és tovább folytatta búváredzői hivatását, valamint sporthorgászattal és sportlövészettel kezdett foglalkozni. Előbbiben többszörös világbajnok, utóbbiban immár ötödik paralimpiájára készülhet. Eddigi legjobb paralimpiai eredménye a 12. helyezés, amelyet Rio de Janeiroban ért el 2016-ban. Az idén áprilisban Dunaújváros díszpolgárává választott Gurisatti mostani paralimpiai kvótát 10 méteres légpisztoly számban szerezte, ugyanakkor – amennyiben teljesíti az elvárt szintet – a játékokon két további számban is elindulhat. Lánya, Gréta a magyar női vízilabda-válogatott tagjaként szintén ott lesz Párizsban, így Tokió után már másodszor sikerült a Gurisatti családnak két főt is „delegálnia” a nyári olimpiai, illetve paralimpiai játékokra. A szövetség honlapjának összegzése szerint a magyar sportolók eddig 37 kvótát szereztek a párizsi paralimpiára.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW