Közélet

Vármegyénkben 500 diák nyári foglalkoztatása valósulhat meg

Már több, mint 21 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka programban -adta hírül Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke. Mint azt részletezte, Magyarország Kormánya idén tizenkettedszer hirdette meg az országszerte népszerű Nyári diákmunka programját mintegy 3,8 milliárd forint keretösszegből. A kimagasló érdeklődés miatt a forráskeretet a vármegyék még közel félmilliárd forinttal megemelték, így eddig csaknem 3700 munkáltató 21 400 diák foglalkoztatását tudja megvalósítani 4,3 milliárd forintból. A vérmegyei kormányhivatal honlapján arról számolt be, Fejér vármegyében összesen 100 millió forint a 2024. évre felhasználható keret nagysága, amelyből 500 diák nyári foglalkoztatása valósulhat meg. A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A sikeresen pályázók legfeljebb 2 hónap időtartamra, napi 6 órányi munkavégzéshez kapcsolódó munkabért kaphatnak. A diákmunkára speciális szabályok érvényesek: a tizennyolcadik életévét be nem töltött munkavállaló fiatal munkavállaló. A fiatal munkavállaló számára éjszakai munka, rendkívüli munkaidő nem rendelhető el, napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet, számára legalább tizenkét óra pihenőidőt kell biztosítani, valamint legfeljebb 1 heti munkaidőkeretben alkalmazható. A diákok június 17-től – a program indulásával egy időben – regisztrálhattak a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban július 1-jével állhattak munkába.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW