Közélet

Egységes menetrendi és térképes útvonaltervező

Már elérhető a dunaújvárosi polgárok számára is a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója, amelyben fontos tartalmi változás, hogy a főmenüben található térképet felváltotta az EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a tesztüzemben már nyár elején elindult EMMA az első olyan, integrált utazástervező platform, amellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, így annak segítségével bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását a közösségi közlekedés szinte minden eszközével. Az immár a MÁV applikációban is elérhető felületen egy helyen és valós időben követhető minden vonat, Volánbusz és HÉV, továbbá a BKK és számos helyi járat minden lényeges információja, beleértve az esetleges késéseket és más, rendkívüli közlekedési eseményeket, ahogyan azt is, hogy melyik vágányról indul a vonat, melyik kocsiállásról az autóbusz, továbbá mikor érkezik a járatunk az adott megállóba – áll a közleményben.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW