Közélet

Eredményesen zárult az egyetem pályaorientációs és tehetséggondozási projektje

Eredményesen zárul a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „DUE pályaorientáció és tehetséggondozás” pályázat a Dunaújvárosi Egyetemen. Mint arról felsőoktatási intézményünk beszámolt, az egyetem több mint 7 éve aktívan részt vesz a Nemzeti Tehetség Programban. „DUE pályaorientáció és tehetséggondozás” című pályázat 2023. szeptember 1-jével indult. A projekt célja volt, hogy a Dunaújvárosi Egyetemen növekedjen a műszaki, és informatikai területeken felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók aránya. A DUE gépészmérnök, anyagmérnök, műszaki menedzser, mérnökinformatikus, és gazdaságinformatikus felsőoktatási szakképzésében és alapképzésben, valamint gépészmérnök mesterképzésben résztvevő hallgatók arányát növelték. Kiemelten fontos, hogy ezekhez a szakokhoz a műszaki, informatikai érdeklődésű lányokat Dunaújvárosban és környékén felkutassák, jelentkezésüket ambícióikat bátorítsák. Ehhez olyan komplex pályaorientációs és tehetséggondozó programokat szerveztek, amelyek vonzóvá tehetik az általuk kínált műszaki, informatikai szakokat. A projekt keretében országos roadshowt valósítottak meg, mely hat vármegyére terjed ki. A Dunaújvárosi Egyetem nyílt napokon, pályaorientációs kiállításokon, pályaorientációs előadásokon, az Educatio kiállításon, a Lányok Napján, Robotica kiállításon népszerűsítette a gépészmérnök, anyagmérnök, műszaki menedzser, gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus szakjait. A roadshow-k alkalmain a tehetséges fiatalok számára nemcsak diploma szerzési lehetőséget kínáltak, hanem kutatási programjaikhoz csatlakozási lehetőséget, ipari partnereiknél karrier lehetőséget is ajánlottak. A projekt eredményességét az mutatja a legjobban, hogy a Dunaújvárosi Egyetemre jelentkezők száma 24%-os emelkedést mutat a tavalyi évhez képest.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW