Közélet

Készpénzmentes fizetés a Volánbusznál

Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál-írja közleményében a Volánbusz Zrt. Mint azt részletezték, bár a jegy- és bérletváltás az online csatornákon a leggyorsabb és legkényelmesebb, ha mégis a fedélzeti vásárlás mellett döntünk, ne keressük az aprót, hanem fizessünk egyetlen érintéssel! A Volánbusz idén nyár elején megkezdte a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy 2000 autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy október végéig mind az 5330 darab, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás. A terminálok természetesen nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök használatát is lehetővé teszik. Aki nem tudja menetjegyét elővételben megváltani, annak is gyorsabb, egyszerűbb így, hiszen nem kell készpénzt, aprópénzt magával vinnie. Egyre több járaton érhető el a készpénzmentes fizetési lehetőség – keressék a bankkártyás fizetést jelző matricát az autóbuszokon, vagy kérdezzék az autóbusz-vezetőket a lehetőségről! A MÁV-VOLÁN-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásfejlesztéstől.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW