Sport

Világbajnoki ezüstérem!

Takács Kincső és a DKSE sportolója, Hajdu Jonatán vegyes párosa ezüstérmet szerzett C-2 500 méteren vasárnap az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságá -írja az MTI. A vb zárónapján sűrű a magyar program, mivel a 15 döntőből csak egyben nincs érdekeltség. A sort éppen ez a szám nyitotta meg Fejes Dániellel, aki a kenu egyesek 500 méteres B döntőjében térdelt hajóba. A kétszeres olimpikon – aki Adolf Balázzsal ezüstérmet ünnepelhetett szombaton C-2 1000 méteren – hetedikként zárt a kllencfős versenyben, így összesítésben 16. lett.Női C-1 500 méteren Bragato Giada következett, aki szombaton második lett 1000 méteren. A 25 éves tiszaújvárosi Európa-bajnoknak nem sikerült jól a rajtja, és végig a mezőny hátsó felében haladva a kilencedik, utolsó helyen ért célba. Kurucz Levente a K-1 500 méter fináléjában volt érdekelt. A jó kezdés után féltávnál kissé visszaesett, a nagykanizsai sportoló végül hatodik lett. Kiskó Réka és Szegedi Angelina személyében egy felnőtt vb-újonc duó ült hajóba a női K-2 200 méteres döntőjében. Az utánpótlás korosztályban világbajnok egység remekül helytállt, és nagyszerű versenyzéssel a negyedik helyen zárt. Jóval rutinosabbnak számított – legalábbis külön-külön – Takács Kincső és Hajdu Jonatán vegyes párosa C-2 500 méteren: előbbi Párizsban olimpiai döntős és tíz éve világbajnok volt, utóbbi pedig három vb-ezüsttel büszkélkedhetett, a hónap elején pedig negyedik lett az ötkarikás játékokon. Üzbegisztánban kiválóan kapták el a rajtot, féltávnál még egyértelműen vezettek, ám a cél előtt lehajrázta őket a semleges színekben indult orosz páros, így ezüstérmet nyertek.

Fotó: a DKSE honlapja

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW