Sport

Ismét megműtötték a tornász Kovács Zsófiát

Ismét megműtötték Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornászt.

Ismét egy sikeres műtéten estem át, így már itthon folytathatom a gyógyulásomat. Úgy érzem, ezzel lezárult egy időszak és egy új indul. Hiszen senki és semmi nem állíthat meg” – írta közösségi oldalán a 24 éves dunaújvárosi sportoló, aki jelezte, immár a 2028-as Los Angeles-i olimpiára készül.

Kovácsnak tavaly szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében. A műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de csak egy versenyen – június utolsó hétvégéjén Bukarestben – tudott indulni.

Ott felemáskorláton dőlt el az olimpiai országkvóta sorsa közte és Székely Zója között. A selejtezőben Székely pontszáma volt nagyobb, Kovács csak első számú tartalék volt, végül mégis rajthoz állhatott a döntőben, ahol megelőzte honfitársát, ezzel kijutott a párizsi ötkarikás játékokra.

A francia fővárosban azonban a pódiumedzésen megsérült a műtött térde, ezért mégis Székely versenyezhetett helyette. Július végén Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya még úgy nyilatkozott: nem olyan komoly a dunaújvárosi sportoló sérülése, tudomásuk szerint húzódás és részleges térdszalag-szakadás a diagnózis, ezért nincs szüksége újabb operációra.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW