Sport

Kilenc érem Újszászról

Újszászon versenyzett a Dunaújvárosi Lábtoll-labda Sportegyesület csapata. Mint arról Kohán Árpádné egyesületi elnök és edző beszámolt, szeptember 21-én rendezték meg Újszászon a már hagyományos, tanévet nyitó utánpótlás lábtoll-labda versenyt. A gyermek és serdülő korcsoportot várták csapat – és páros versenyekre. A DLSE 25 versenyzője vett részt bajnokságon, ahol 9 dobogós helyezést sikerült elérniük. A legeredményesebben Nagy Hanna versenyzett a lányok között, aki csapatban bronzérmes lett Naszádos Kamillával és Váradi Hannával, egynemű párosban szintén Naszádos Kamillával ezüstérmes, majd a testvérével, Nagy Kornéllal bronzérmes a vegyes párosok játékában. A testvérpáros fiú tagja – Nagy Kornél – szintén háromszor állhatott a dobogóra. A vegyes páros eredmény mellett csapatával is bronzérmes lett, valamint egynemű párosban Kovács Patrikkal. Kovács Patrik is tehetséges lábtoll-labdázó, aki még csak újonc korcsoportú, de a serdülők között is megállja a helyét. Ott is játszott csapatban Szabó Ákossal és Vicsotka Martinnal. Ezüstérmesek lettek. A gyermek vegyes párosok között pedig Kondor Kittivel lett bronzérmes. A gyermek fiú párosok között szintén bronzérmes Somogyi András, Kondor Zalánnal. A lábtoll-labdázok következő versenye hazai pályán lesz. Az ifjúsági korcsoportot október 12-én, a Szent Panteleimon Görögkatolikus Iskola tornacsarnokába várják.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW