Közélet

Kutatók éjszakája volt az egyetemen is

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba, a Kutatók éjszakája programsorozaton. Szeptember 27-én a Dunaújvárosi Egyetemen is szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül megismerkedhetett minden korosztály a tudományos kutatás számos új eredményével.  Az este folyamán több mint 400 érdeklődő látogatott el egyetemünkre- adta hírül a felsőoktatási intézmény. Mint azt részletezték, a Műszaki Intézet programjait az Egyetem „M”, „P” és „C” épületeiben lehetett megtekinteni. Olyan érdekes előadások szemtanúi lehettek a látogatók, mint például „Lengő Kalapács” vagy az „Ezüsttükör próba”, de az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy hogyan kell legyőzni a gravitációt. Laborbejárások során betekintést nyerhettek a Roncsolásos/mechanikai anyagvizsgáló Laboratóriumba, valamint a Hegesztő Bázisba. A Társadalomtudományi Intézet előadásainak egyikében választ kaphattak arra a kérdésre, hogy hogyan jelenik meg a virtualitás az oktatásban. Az Informatikai Intézet egy érdekes előadást tartott arról, hogy hogyan fejleszthetjük a logikai gondolkodását a gyerekeknek a Poliuniverzum segítségével. Az idei évben csatlakozott az eseménysorozathoz a DUE Bánki Donát Technikuma is két előadással. A Tanárképző Központ örvendhetett talán a legnagyobb látogatottságnak, hiszen a „P” épület folyosóján „DUElimpiával” kedveskedtek az odalátogatóknak. Különböző ügyességi feladattal készültek az intézet oktatói és diákjai, valamint meglepetés vendégekkel is találkozhattak az este folyamán. Igazi Olimpiai hangulatot varázsoltak, hiszen ellátogattak a Dunaújvárosi Egyetemre a város olimpikonjai: Czifra Lili, Kovács Zsófia és Hajdu Jonatán.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW