Kékfény

Becsmérelte a rendőröket

A Székesfehérvári Járási Ügyészség becsületsértéssel és más bűncselekmények elkövetésével vádolja azt a férfit, aki tavaly tavasszal szidalmazta, becsmérelte a vele szemben intézkedő rendőröket és az intézkedés során további bűncselekményeket is elkövetett.

A vádirati tényállás szerint a férfival szemben tavaly március 3-án intézkedtek a rendőrök, melynek során a férfi agresszívvé vált, a szomszédját és a rendőröket szidalmazta, a szomszédját több alkalommal arcon is köpte. Az intézkedés alkalmával a vádlott valamennyi jelenlévő rendőrrel szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használt, ezért őt megbilincselték, azonban a férfi továbbra is agresszívan viselkedett, szomszédjának tulajdonában lévő gépkocsi sárvédőjét lefejelte és abban így több mint 100.000,- Ft kárt okozott.

Amikor a vádlottat a rendőrkapitányságra előállították, a vádlott továbbra is szidalmazta a vele szemben eljáró rendőröket, és a rendőrkapitányság épületében lévő egyik kukába is belerúgott úgy, hogy az eltört.

A férfi cselekménye becsületsértés, rongálás és garázdaság megállapítására alkalmas.

Mivel az ügyben a bizonyítékok rendelkezésre állnak, ezért az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság iratok alapján, tárgyalás mellőzésével döntsön a vádlott büntetőjogi felelősségéről.

Az ügyben a Székesfehérvári Járásbíróság dönt majd.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW