Közélet

Figyelemfelhívó akcióba kezd a NAV

A NAV közleménye alapján október 3-án indult a Nemzeti Adó-és Vámhivatal figyelemfelhívó akciója, melynek keretein belül több, mint háromezer vállalkozásnak küldenek tájékoztatást- erre hívja fel az érintettek figyelmét a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. Mint azt részletezték, azon vállalkozásokat keresik fel, akiknél a számlaadat-szolgáltatásban vagy az áfabevallásban hibát fedeznek fel. Azok a cégek, akik nem javítják ki a hibát, további hatósági eljárásra számíthatnak. Ha az adatszolgáltatás hibája felveti az áfabevallás adót, vagy adólapot érintő módosítását, javasolt a mielőbbi önellenőrzés elvégzése, amivel megelőzhető a revízió és annak jogkövetkezménye. Az elírásokat is célszerű mielőbb javítani, mert a pontatlan adatokért kiszabható mulasztási bírság akár egymillió forintos összeg is lehet. Az október 3-ai tájékoztató levél kiküldése az első állomása a figyelemfelhívó akciónak. A NAV pontos adatokért indított akciója több célt is szolgál. Az adózói tudatosság növelése mellett erősíteni szeretnék az ügyfélcentrikus szemléletet, hiszen a tiszta adatok által könnyebben kiszűrhetőek például a fiktív számlázók. A január 1-jén bevezetett eÁFA-rendszer használatát javasolják a szakértők, hiszen így minimalizálhatóak az adateltérések és a hibázási lehetőségek, továbbá támogatja az adózási folyamatokat és csökkenti az adminisztrációt.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW