Kékfény

5 év próbaidő helyett 3 év letöltendő

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelyben a férfi gátlástalanul lopott meg fiatalokat.

A jogerős tényállás szerint a vádlott 2021. április 3-án Sárkeresztúr utcáján összetalálkozott a sértettel, majd dulakodni kezdtek. Ennek során egy karóval először a sértett védekezésül felemelt kezét, utána pedig a homlokát ütötte meg nagy erővel. A sértett kéztörést és közvetetten életveszélyes állapotot eredményező fejsérülést szenvedett.

A vádlott 2021. június 27-én a székesfehérvári buszpályaudvaron beszélgetni kezdett a kiskorú sértettel. Kérte, mutassa meg az aranykarkötőjét, majd egy hirtelen mozdulattal a csuklójáról lecsatolta a 210.000 forintos ékszert és elszaladt. A vádlott 2021. december 7-én ugyanezen a helyszínen egy másik sértett sérelmére is bűncselekményt követett el. Megkérte a sértettet, hogy a saját telefonján hívja fel a testvérét. A sértett beírta a vádlott által diktált számot, amikor a vádlott a 80.000 forintos készüléket kirántotta a kezéből és elfutott a helyszínről. A telefont a nyomozás során később lefoglalták.

A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat testi sértés bűntette, lopás bűntette és lopás vétsége miatt 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

A Győri Ítélőtábla október 10-én kihirdetett határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A vádlott büntetését 3 év, végrehajtandó börtönbüntetésre súlyosította, 3 év közügyektől eltiltásra is ítélte. Kötelezte 210.000 forint kártérítés és 256.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW