Kultúra

Kedden kihirdetik az Év Fája verseny győztesét

Az Ökotárs Alapítvány idén is meghirdette az Év Fája versenyt, amellyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretnék felhívni a figyelmet. Mint azt a verseny hivatalos oldalán írják, az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb, legszebb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket. Idén egy dunaújvárosi fa is bejutott a tíz döntős közé. Törökné Antal Mária, a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárosa, illetve a helyi Cimbora klub vezetője nevezte be a felhívásra a gyermekkönyvtár mellett lévő Cimborafát. Ez gy ezüsthárs, amelyet 23 évvel ezelőtt ültetett el a kulturális-irodalmi ifjúsági közösség, s azóta számtalan rendezvényüknek szolgált már helyszínéül. A Cimborafa jelképezi az összetartozást, és a közös ültetés még jobban megerősítette ezt az érzést. Az Év Fája verseny során szeptember 30-án éjfélig szavazhattak a polgárok arról, hogy melyik legyen az idei győztes. A szavazás tehát lezárult, a szervezők tájékoztatása szerint október közepén közlik majd a végeredményt. Az idei évben úgy döntöttek, hogy megadják a lehetőséget a részvételre mindenkinek, és egy online díjátadót szerveznek október 15-én 16 órakor. Ezt a linket a verseny hivatalos oldalán találhatják meg az érdeklődők.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW