Közélet

Plüssjátékokat vittek a magdások a kórházban fekvő kis betegeknek

A Szabó Magda Református Tagintézmény diákjai és két kísérőtanár plüssöket hoztak a Szent Pantaleon Kórházban kezelés alatt gyermekeknek- erről számolt be az egészségügyi intézményünk. Mint azt részletezték, Rohonczi-Kovács Kornélia tanárnő ötlete alapján „Ajándékozz egy plüsst!” felhívással egy akciót hirdettek meg az iskola egyik rendezvénysorozatán, a Magda-napokon. Az ajándékozásnak akkora sikere volt, hogy három nap alatt a közel háromszáz diák és tanáraik összefogásából több zsáknyi plüss játék gyűlt össze, melyeket a két tanár, valamint Szatmári Noel és Rohonczi Panna, két ötödik osztályos tanuló október 15-én be is szállított a kórház auditóriumába. Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató köszönettel elfogadta a tovább ajándékozásra hozott játékokat, amelyekből még a munkahelyi bölcsődébe járó gyermekeknek is jutott. Az ápolási igazgató elmondta, hogy kórházon belül nemcsak a gyermekosztályon kezelnek gyerekeket, hanem a baleseti sebészeten, az általános sebészeten, a fül-orr-gégészeti osztályon is. A felsorolt osztályok osztályvezető főnővérei, vezető ápolói szívesen fogadták a kisbetegeiknek szánt vigasztaló ajándékokat.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW