Közélet

Harmadik helyezett lett a Cimborafa az Év Fája versenyen

A júliusban kezdődött online szavazás végén, 3137 szavazattal az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertben lévő platánfa szerezte meg az Év Fája verseny első helyét. A Hős Fa címet idén Lepsény legősibb fája kapta- erről számoltak be a verseny szervezői egy közleményben. Mint azt kifejtették, a 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. Idén 23 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 9 döntőst. Köztük volt a dunaújvárosi József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárának Cimborafája is. A döntősök közül a közönség online szavazással választotta ki kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen közel 10.000 szavazat érkezett. A győztes egri platánfa a Szmrecsányi Lajos Érsekkert területén található megjelenésével és méretével a kert kiemelkedő egyede. A második helyezett a bodrogkisfaludi öreg tölgy lett 3081 szavazattal, míg a dobogó harmadik helyére a Cimborafa jutott, 1031 szavazattal. A zsűri döntése alapján a 2024-es Hős Fa címet Lepsény legősibb fája kapta. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a dobogósok többek közt madárodúkat is kaptak ajándékba.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW