KezdőlapKékfényKét férfit is átvert

Két férfit is átvert

-

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége és további bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2020. és 2021. nyarán két férfit ejtett tévedésbe, amellyel összesen 330.000 forint kárt okozott. A vádirat szerint a férfi 2019-ben nehéz anyagi helyzetbe került, tartozásai voltak. A vádlott a sértettől 100.000 forint kért kölcsön. A férfi és a sértett megállapodtak abban, hogy a sértett adonyi házának nagy kapuját a férfi felszerelvényezi, azt elektromos kapuvá alakítja, a költségekbe pedig beszámítja a korábban kölcsön kapott összeget. A szerelésre kitűzött időpont előtt a vádlott telefonon felhívta a férfit és arra hivatkozott, hogy nincs pénze, nem tudja megvenni az alkatrészeket a kapuhoz, kérte, hogy utaljon számára 150.000 forint anyagvásárlásra. A sértett a kért összeget átutalta, azonban a vádlott a munkát nem végezte el, az ahhoz szükséges alkatrészeket nem vásárolta meg, a pénzt elköltötte. A terhelt 2021. júliusában elvállalta két klímakészülék beszerzését munkatársa kunszentmiklósi lakásába, amelynek elvégzéséhez 280.000 forint átutalását kérte. A megbeszélt időpontban a vádlott nem jelent meg a munkavégzés helyszínén, a készüléket nem vásárolta meg, a sértettet hitegette, a pénzt saját céljaira költötte. Az ügyészség vádiratában a férfival szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munkabüntetés kiszabását indítványozta.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A digitális trendekről lesznek előadások a kamarában

0
Május 14-én 14 órától rendezik meg a Digitális Technológiai Trendek Klub vállalkozó fórumát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a Digital Twin technológiával...
DunaOnline

FREE
VIEW