oktatás

Kisdiákoknak programoztak a bánkisok

Októberében immáron 10 alkalommal startolt el a Code Week világszerte. A rendezvénysorozat lényege, hogy az algoritmikus gondolkodás és a kódoláshoz szükséges készségek minél szélesebb körben előtérbe kerüljenek, és az évtized egyik kulcskompetenciájának fejlesztése minél korábban és minél többek számára elérhető legyen. Ezt segíti a Meet & Code pályázat is, melynek keretében 400 Euro összegű támogatásra lehet pályázni a nyitott és ingyenes programok megvalósításához. A DUE Bánki Donát Technikum sikeresen pályázott 2022 szeptemberében, és nagyszabású rendezvényt valósított meg ennek keretében, Bánki Kódmentor néven- erről számolt be a középiskola a honlapján. Mint azt részletezték, az iskola szoftverfejlesztő ágazaton tanuló diákjai különleges feladatot kaptak: nem egyszerűen a szoftverfejlesztői tudásukat kellett csiszolniuk, vagy dokumentálniuk a terveket, hanem kódmentorrá kellett válniuk. Felelőssé váltak abban, hogy a hozzájuk érkező kicsik minél izgalmasabb módon találkozhassanak az algoritmusok és kódok világával. Így 3 héten át olyan feladatokat terveztek és programokat írtak, amelyek bevezetik az informatikával még éppen csak ismerkedő 3. osztályosokat ebbe a világba. Készültek digitális kvízek, unplugged és saját fejlesztésű szoftveres játékok is, elmélyültek 3D tervezést bemutató játékokban, terveztek robotpályát, építettek és programoztak robotokat. Mindezekkel a különleges feladatokkal várták és látták vendégül egy rendhagyó digitális kultúra foglalkozás keretében a Móricz iskola kisdiákjait.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW