Közélet

Önkormányzati kötelezettségekről tájékoztatták a jegyzőket, aljegyzőket

Szakmai értekezletet tartott a jegyzők és az adatvédelemmel foglalkozó munkatársak részére még január 26-án a Fejér Vármegyei Kormányhivatal- erről számolt be a szervezet. A konferencia kiemelt témája volt az önkormányzatokat érintő kötelezettségek bemutatása az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alkalmazásával és módosításával kapcsolatban. A tanácskozáson részt vevőket Dr. Petrin László főigazgató köszöntötte, majd dr. Méhes Gábor törvényességi felügyeleti osztályvezető az aktuális, a jegyzők mindennapi feladatellátását érintő kérdéseket tekintette át. Ezt követően dr. Halmainé dr. Takács Rita, a Kormányhivatal adatvédelmi tisztviselője tartott előadást információszabadság és adatvédelem témakörében az önkormányzatok vonatkozásában. Az előadáson megjelent jegyzők, aljegyzők és az önkormányzatok munkatársai naprakész információkat kaptak a közzététellel kapcsolatos feladatokról, valamint megismerhették a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság önkormányzatokat érintő, információszabadsággal foglalkozó állásfoglalásait, melyeket a munkája során hasznosítani tudnak.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW