Közélet

Elkészítette a NAV az szja-bevallási tervezeteket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is- erre hívja fel a dunaújvárosi adózók figyelmét Mártonné Beke Éva, a NAV Fejér Megyei Adó-és Vámigazgatóságának referense. Mint írja, a rendszer évek óta sikeresen betölti ezt a szerepet, egyúttal a digitalizáció elterjedéséről is érdekes adattal szolgál: a NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel. A tervezeteket az eSZJA-portálon a KAÜ-azonosítóval rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, szerkeszthetik is az szja-bevallás tervezetét. Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 22-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik. Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez. Akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV május 2-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW