KezdőlapKékfényElszabadultak a lovak

Elszabadultak a lovak

-

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság több hétvégi balesetről is beszámolt hétfői összefoglalójában. Ezek között volt az az eset is, amikor vasárnap délelőtt 10 óra 25 perckor Tolnán a Babits utcában az Iskola utca irányából a Kápolna irányába közlekedett egy elszabadult fogat, hajtó nélkül. A „vezető” nélküli kettesfogat egy, az úttest jobb szélén parkoló autó elejének ütközött. A lovak hajtója elmondta, a tanyáján gyakorlás céljából fogta be a lovakat, de azok megbokrosodtak, elindultak, nem tudta őket megállítani. A rendőrök a férfival szemben szondát alkalmaztak, mely pozitív értéket jelzett, azonban a körülményeket tekintve nem minősül járművezetőnek. A balesetet okozó lovak gazdáját helyszíni bírsággal sújtották.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Pályázati lehetőség a diabétesszel foglalkozó civil szervezetek számára

0
Ismét pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek, a pályázatra a Nemzeti Kultruális Támogatáskezelő oldalán lehet jelentkezni. A pályázók legfeljebb 30  millió forint vissza...
DunaOnline

FREE
VIEW