Közélet

Térdig ér a fű Dunaújvárosban (VIDEÓ)

Olvasóink jelzései, illetve a személyes tapasztalatok alapján tény, hogy Dunaújváros közterületeit fű és gaz borítja, ami helyenként térdig ér. Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester elmondta, hogy bizony nő a fű, de tudják mi a dolguk. Hát a mai napon forgatott videó alapján nem ez látszik.

A felvételek a Dózsa, Technikum, Római, Barátság, Béke városrészekben, valamint a Belvárosban készültek. Érdekes, hogy egyik helyszínen sem találkoztunk olyan munkásokkal, akik a fenti probléma megoldása érdekében tevékenykedtek volna. Bár Medgyesi Miklós kabinet irodavezető az egyik közösségi oldalon cinikusan megjegyezte, hogy azért nagy a fű a városban, mert a munkálatokkal nem akarják zavarni az érettségiző diákokat. Szerinte ez volt a probléma a Béke városrészben is, pedig ott nincs is középiskola. Igaz, azt is mondta, hogy hamarosan befejezik az első fűnyíró kört a városban. Csak azt nem lehet tudni, hogy hol kezdődik és hol fejeződik be a karika. A látottak alapján még tippelni sem mernénk a helyszínekre. A képkockák egyértelműen arról győznek meg minket, hogy a városnak nincs igazi gazdája. Véleményünk szerint ilyen az, amikor a választott vezetők nem a városért, hanem a városból élnek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW