Közélet

Külföldi tanulmányutakról számolt be az egyetemen

Május 24-én újabb találkozót tartott a Dunaújvárosi Egyetem Nemzetközi Klubja, amelyen két Erasmus+ programról hallhattak érdekes élménybeszámolókat a jelenlévők. Mint azt felsőoktatási intézményünk vázolta, az Erasmus+ program keretében kilenc gazdálkodási és menedzsment szakos DUE hallgatónak volt lehetősége április 24-28. között a lengyelországi Nysa városába utazni. Az egyhetes program során a hallgatók lengyel és német társaikkal együtt csoportmunkában teljesítettek feladatokat, amelyhez a kiutazást megelőzően a három résztvevő intézmény oktatói által tartott közös online órák keretében szerezhették meg a szükséges háttérismereteket. A Nemzetközi Klub legutóbbi találkozóján Hethési Kitti végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató tartotta a prezentációt, mely előadás készítésében Ihász Martin, Janisovszky Loránd és Takács Titusz segítettek. A lengyel partneregyetem, a Jan Amos Komensky University of Applied Sciences in Leszno vendégül látta a DUE, valamint a holland Saxion University of Applied Sciences hallgatóit és oktatóit a május 15-19. között megszervezett projekthéten. A három intézmény 8-8 hallgatója a tavaszi félév folyamán közös online International Marketing kurzuson vett részt, melynek zárásaként az Erasmus+ BIP program adta lehetőséggel élve egy héten át a lengyelországi Lesznóban szervezett projekthéten vegyes lengyel-holland-magyar csapatokban dolgoztak ki ötleteket egy lesznói cég termékcsoportjainak marketingkommunikációjára. A Dunaújvárosi Egyetemet négy gépészmérnök, valamint négy gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató képviselte. Közülük Tisóczki Zsolt és Bánki-Horváth Ákos harmadéves gépészmérnök hallgatók számoltak be az érdeklődőknek a projekthétről.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW