Közélet

A Liberty Steel Group vezetését fogadta a gazdaságfejlesztési miniszter

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerdán hivatalában fogadta Sanjeev Guptát a Liberty Steel Group ügyvezető elnökét és a cég vezetőségét – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint a találkozón a felek áttekintették a Dunaferr működtetésének helyzetét, továbbá megállapították, hogy a Dunaferr stabil működése és fejlesztése, valamint a munkahelyek megvédése érdekében tovább folytatódik a megkezdett munkafolyamat és a szoros együttműködés. A megbeszélésen a Liberty hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a zöld acélra történő mielőbbi átállás mellett, ez jelenti az ágazat jövőjét. A Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége, az elhibázott szankciók miatt vált fizetésképtelenné. A vasmű megmentésében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium aktív szerepet vállalt. A nyílt és transzparens felszámolási eljárás keretében végül a Liberty Steel adott be érvényes és nyertes pályázatot, így a Dunaferr értékesítése sikerrel zárult – áll a közleményben. Nagy Márton hangsúlyozta, hogy az értékesítés fontos mérföldkő, azonban a munka neheze csak most kezdődik. A kormány elkötelezett az acélipar és a magyar ipar jövője szempontjából is kiemelkedő zöld átállás mellett, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pedig továbbra is mindent megtesz a térség országgyűlési képviselőjével, Mészáros Lajossal együttműködve a munkahelyek és a családok megvédése, a Dunaferr helyzetének hosszú távú rendezése érdekében.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW