KezdőlapKultúraÚjabb bemutatóra készül a Bartók színház

Újabb bemutatóra készül a Bartók színház

-

A Bartók Színház arról számolt be a közösségi oldalán, hogy megtartották a Pávatoll című darabjuk főpróbáját. Ugyan még csak próbaképpen mutatkozott be Pávatoll, a bűvös erdő őrzője, mert kíváncsi volt arra, hogy az első közönségcsoport, a Móricz Zsigmond Általános Iskola 1/a. osztálya miként fogadja a zenés-bábos történetét. Mint írják, ilyenkor az alkotók figyelik a gyerekek reakcióját a színpadi helyzetek kapcsán, és annak alapján még kicsit korrigálnak az előadáson. Az első közönségünk nagyon tapsolt. Ezután a diákok megnézték a díszletben a bábokat, és beszélgettek a színészekkel, Laki Mónikával, Tarr Györggyel, Polgár Lillával, valamint Vrabecz Botonddal. A Mindentlátó Királylány történetét, a Pávatoll című előadást október 6-án, pénteken, 17 órakor mutatja be a színház.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Rangos díjat kapott a rektorhelyettes

0
Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese április 25-én „MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért” díjat vehetett át...
DunaOnline

FREE
VIEW