Közélet

A jóidő beköszöntével egyre több kerékpárosra számíthatunk az utakon

Az időjárás kedvezőre fordulásával egyenes arányban a kerékpáros forgalom is megnövekedett. Azok a kerékpárosok, akik nem tartják be a járműkategóriára vonatkozó szabályokat gyakran kerülhetnek olyan helyzetbe, amellyel mind magukat, mind pedig közlekedés mást résztvevőit balesetveszélyes szituációba sodorhatják- erre hívja fel a dunaújvárosi közlekedők figyelmét a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint azt kifejtették, a járda a gyalogosoké! Ott kerékpárral csak akkor lehet közlekedni, ha az úttest kerékpározásra alkalmatlan. Ez fizikai akadályokat jelent (például útfelbontást), de a nagy forgalom nem lehet indok a járdán történő kerékpározásra. Tekintve, hogy a gyalogos-átkelőhelyeket is csak a járdáról lehet megközelíteni, ezért a járdáról lehajtó kerékpárosnak nincs elsőbbsége sem a gyalogos-átkelőhelyen, sem pedig az úttesten közlekedő egyéb járművekkel szemben. Ez az elsőbbség (csakúgy, mint a kanyarodó járművel szembeni elsőbbsége a gyalogosnak) csak a gyalogosokat illeti meg, a kerékpárosokat nem. Amennyiben az úttesten kerékpársáv került kijelölésre, akkor a kerékpárosoknak ott kell közlekedni, ekkor a járdán történő kerékpározás szintén szabálytalan. A kerékpársávról történő kihajtás során (amelyekkel elsősorban a körforgalmú utak előtt találkozhatunk) a kerékpárosnak elsőbbséget kell adni az irányt nem változtató járművek részére. Nagyon fontos még az irányváltoztatás előtti irányjelzés, amellyel a közlekedés többi résztvevői számára adunk támpontot, hogy merre folytatjuk utunkat kerékpárral. Továbbra is kiemelt figyelmet érdemel az éjszaka és korlátozott látási viszonyok melletti kerékpár kivilágítás. Ezt előre fehér, hátra piros színű fényforrással kell teljesíteni, továbbá szükséges még a prizmák felszerelése is, előre fehér, hátra piros, az első kerékre pedig kettő küllőprizma.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW