Közélet

Támogatott mesterképzés indul a kamaránál

Ismét indul támogatott mesterképzés a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál, amelyre várják a jelentkezéseket- erről adott hírt a kamara, bár a jelentkezés telefonszámain kívül további részleteket egyenlőre még nem közölt a szervezet. A korábbi kurzusoknál olvashattuk, a mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődés és az egzisztenciális életpályamodell, karrier kialakításának lehetőségét, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismeretek elsajátítását. A mester végzettség tanúsítja a vállalkozás működtetéséhez szükséges szakmai, gazdasági, pénzügyi, vezetési, munkaügyi és jogi ismeretek megszerzését és készségszintű ismeretét, valamint megteremti a szakmai megbecsülés, anyagi, erkölcsi elismerés és bizalom garanciáját. A támogatott képzés azt jelenti, hogy a kormány a képzés költségének nagyobb részé átvállalja. A mestervizsgára való jelentkezés feltétele többek közt az, hogy a jelentkező az adott szakmában az állam által elismert szakképesítéssel – illetve a szakmai követelményben feltételként meghatározott szakmai képesítéssel – rendelkezik, s ezt közokirattal vagy annak hiteles másolatával igazolja. Illetve, az adott szakma mestervizsga követelményrendszerében előírt 3-5 év szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkezik, s ezt munkáltatói igazolással, munkakönyvvel vagy egyéb hitelt érdemlő módon igazolja.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW