KezdőlapKékfényGyógyszerek a dobozban

Gyógyszerek a dobozban

-

Konténeres áru között bújtatott magáncsomag akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreinek ellenőrzésén Békés vármegyében. 

Gyulán, a közúti határátkelőhely közelében állítottak meg egy bolgár kamiont a járőrök, amely különböző távol-keleti árukat szállított Görögországba. A plafonig tömött raktér dobozai közül a pénzügyőrök egy sárga ragasztószalaggal körbetekert küldeményt nyitottak fel, amelyben gyógyszereket találtak. A csomagot a címzése szerint Spanyolországban adták fel, azonban a termékekhez sem okmányt, sem bizonylatot nem tudott mutatni a sofőr.

A készítményeket szakértő is megvizsgálta, majd megállapította, hogy ezekhez a gyógyszerekhez engedély szükséges, illetve minden mástól kizárólag elkülönítve szállítható, egy speciális bizonylat kíséretében. A szükséges okmányok hiánya miatt felmerült a gyanú, hogy a készítmények hamisak.

A további eljárás lefolytatása érdekében az egyenruhások értesítették a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Gyermeknapi horgászversenyt szerveznek a Felső-Öbölben

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület gyermeknapi horgászversenyt szervez május 25-én, szombaton délelőtt a dunaújvárosi Felső-Öbölben, vagyis a szabadstrandon, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. Mint azt...
DunaOnline

FREE
VIEW